< VISSZA

Itáliai utazás: Baziliszkuszok

I basilischi
olasz film, 85 perc, 1963
olasz nyelven, magyar felirattal

Időpontok:

Rendező: Lina Wertmüller

Szereplők: Antonio Petruzzi, Stefano Satta Flores, Sergio Ferranino

A film három fiatalember, Francesco, Sergio és Antonio céltalan életét követi egy szegénység sújtotta kis basilicatai faluban. Mivel mindannyian munkanélküliek, az idejüket csavargással és csajozással töltik. Egy nap Antoniót a nagynénje megkéri, hogy kísérje el őt és unokatestvéreit Rómába. Elfogadja az ajánlatot, és beiratkozik egy római egyetemre, hátrahagyva két barátját. Aztán mégis visszatér a faluba, kezdetben úgy tervezi, csak egy napra. De végül soha nem megy vissza Rómába, hanem barátait választja, és azt a helyet, ahol felnőtt, annak minden hátránya ellenére.

A Baziliszkuszok a tavaly, 93 éves korában elhunyt nagy olasz rendezőnő, Lina Wertmüller első játékfilmje, amelyet Magyarországon alig ismernek, csak filmklubokban vetítettek. Wertmüller volt az első nő, akit rendezői Oscar-díjra jelöltek (1976-ban a Világszép Pasqualino című filmért); munkásságát az akadémia 2019-ben életműdíjjal ismerte el. A Baziliszkuszokat, amely címében játékosan a történet helyszínéül szolgáló régió nevére is utal, Fellini Bikaborjak című filmjéhez szokták hasonlítani, annak déli párdarabjaként. A film restaurálását Basilicata tartomány is támogatta, ezzel is tisztelgett a rendezőnő előtt, aki soha nem tagadta meg lucanai (basilicatai) származását.

A vetítésre a mozi normál jegyárai érvényesek.

Az Itáliai utazás sorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Együttműködő partnerünk a Budapesti Olasz Kultúrintézet.

Tovább az Itáliai utazás sorozat 2022. évadának összes vetítéséhez>>

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató