Francia Nyelvű Belga Filmnapok / 2015. november 18-20.

Új francia nyelvű belga filmek az Urániában november 18. és 20. között

2015. november 17. - 2015. november 19.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház

A  2006 óta szervezik meg a Wallonie-Bruxelles International lektorai, francia tanárai és a belga kultúra képviselői.

Az esemény fő célja, hogy bemutassa azokat az új belga frankofón filmrendezőket, akiknek filmjeit még nem láthatta a magyar mozik közönsége. A fesztivált 5 éven át szervezték meg Pécsett, Szegeden és Budapesten. Az idei évben visszatér a filmnapok, elsősorban a budapesti közönséget megcélozva, de lesznek vetítések Veszprémben és Szegeden is.

A nyitóesten a Tokyo Anyway című filmet láthatja a közönség, melyet a filmrendező jelenlétében mutat be az Uránia Nemzeti Filmszínház.

A fesztivál intézményi partnerei a WBI, az Uránia Nemzeti Filmszínház, a Szegedi Belvárosi Mozi, a Belga Királyság Magyarországi Nagykövetsége, a Belga Üzleti Klub - Belgabiz, a Veszprémi Városi Könyvtár, a Szegedi Francia Egyetemi Központ és az ELTE francia szak.

VETÍTÉSI PROGRAM

11.18., szerda, 19.00
Tokyo Anyway
Vetítés a rendező, Camille Meynard jelenlétében.
francia nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, 72'

11.19., csütörtök, 19.00
A zebra csíkjai
r: Benoit Mariage
francia és arab nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, 80'

11.20., péntek,19.00
Egy zsák liszt
rendező: Kadija Leclere
francia nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással, 92'

11.20., péntek, 21.00
Rövidfilm-válogatás
francia nyelven, angol felirattal, 90'


Kapcsolódó műsorok

Francia Nyelvű Belga Filmnapok - Tokyo Anyway

November 18. 19.00

Francia Nyelvű Belga Filmnapok - Egy zsák liszt

November 20. 19.00

Francia Nyelvű Belga Filmnapok - A zebra csíkjai

November 19. 19.00

Francia Nyelvű Belga Filmnapok - Rövidfilm válogatás

November 20. 21.00
»Aug. 16. – Vasárnap«
JegyvásárlásJegyrendelés09:00     Törőcsik Mari terem

Találkozás a Buddhával (12)

JegyvásárlásJegyrendelés09:00     Díszterem

Mohács – Világok harca (12)

JegyvásárlásJegyrendelés09:00     Fábri terem

Messzi észak (12)

JegyvásárlásJegyrendelés09:00     Csortos terem

Az Arany spatula (12)

JegyvásárlásJegyrendelés11:00     Díszterem

Helló, Haifa! (16)

JegyvásárlásJegyrendelés11:30     Csortos terem

Egy dán építész Párizsban (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:00     Fábri terem

Momo (12)

JegyvásárlásJegyrendelés12:30     Törőcsik Mari terem

Dicsérjük Szent László királyt! (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:00     Díszterem

SACRÉ COEUR - A Szent Szív csodálatos hatalma (12)

JegyvásárlásJegyrendelés13:30     Csortos terem

Argentin történetek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés14:00     Fábri terem

A zongorahangoló (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Törőcsik Mari terem

Szerelmem, Marokkó (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:00     Díszterem

Odüsszeia (16)

JegyvásárlásJegyrendelés15:30     Csortos terem

Ádám almái (16)

JegyvásárlásJegyrendelés16:30     Fábri terem

Pókember: Vadonatúj nap (12)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Törőcsik Mari terem

Miket nem beszélek (16)

JegyvásárlásJegyrendelés17:30     Csortos terem

Meghívás (16)

JegyvásárlásJegyrendelés18:15     Díszterem

A gyűlölet (16)

Oldal követése

Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Események
Jégmezők lovagja
2026.08.23 14:00 - 16:30
Filmcsobbanás: Tökéletes napok
2026.08.25 17:30 - 19:45
Filmcsobbanás: Ifjúság
2026.08.27 17:30 - 19:30
Berlin eleste
2026.09.13 14:00 - 17:00
Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első vetítés kezdete előtt fél órával.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.
© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató