The Champion

Maciej Barczewski filmje az auschwitzi haláltábor lengyel bokszbajnokáról április 8-án

8 april 2022 19:00 - 22:00

Location: Díszterem

A film vetítése után közönségtalálkozóra kerül sor a film főszereplőjével, Piotr Głowackival, valamint Tadeusz Pietrzykowski lányával, Eleonora Szafrannal.

A megtörtént eseményeken alapuló filmdráma egy legendás lengyel ökölvívó, Tadeusz „Teddy” Pietrzykowski (1917-1991) eddig ismeretlen történetét mutatja be, aki bokszcsatáinak köszönhetően élte túl az auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábort. A II. világháború kitörése után Pietrzykowski részt vett Varsó védelmében, majd Franciaországban, a formálódó lengyel hadsereg kötelékében akarta folytatni a harcot. Sajnos azonban a németek kezébe került és egyike lett a közel 800 lengyel fogolynak, akiket 1940-ben Auschwitzba deportáltak. A túlélésért és extra adag élelemért ringbe szálló 77-es számú foglyot egyfajta gladiátorként használták a láger tisztjeinek szórakoztatására. A fiatal bokszoló, aki a táboron belüli ellenállási mozgalomnak is tagja volt, az összes súlycsoportban megnyerte a bajnoki címet. 37 meccséből 35-ből került ki győztesként, ezzel vált a vesztőhelyen a győzelembe vetett remény szimbólumává. A megnyert meccsei után járó extra ételadagot fogolytársaival osztotta meg. „Bajnok lettem ma KL Auschwitzban. (…) A pokolban is elboldogulok…” - írta édesanyjának. 

A filmet eredeti nyekven (lengyel és német), magyar felirattal vetítjük. 

A vetítésen a részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az oldal alján található űrlap kitöltésével lehet.

A sikeres regisztrációról emailt küldünk a megadott címre. (Amennyiben nem kapja meg a megerősítő emailt néhány percen belül, kérjük, jelezze azt munkatársainknak az info@urania-nf.hu címen.)

Főszervező: Lengyel Intézet


Registration form


Registration to past events is not possible


»Aug. 17. – Monday«
TicketsCall Us14:00     Csortos terem

Kiki's Story: A Psychodrama Session (16)

TicketsCall Us14:30     Díszterem

Calle Malaga (16)

TicketsCall Us15:00     Törőcsik Mari terem

Franz (16)

TicketsCall Us15:00     Fábri terem

Sacred Heart: His Reign Has No End (12)

TicketsCall Us15:30     Csortos terem

Homo Argentum (16)

TicketsCall Us17:00     Fábri terem

The Choral (16)

TicketsCall Us17:00     Díszterem

Magyar menyegző (12)

TicketsCall Us17:30     Törőcsik Mari terem

Chopin, Chopin! (16)

TicketsCall Us17:30     Csortos terem

Real Estate (16)

TicketsCall Us19:00     Díszterem

The Odyssey (16)

TicketsCall Us19:30     Fábri terem

Momo (12)

TicketsCall Us19:30     Csortos terem

Mohács – Világok harca (12)

TicketsCall Us20:00     Törőcsik Mari terem

The Stranger (16)

Oldal követése



Hírlevél feliratkozás

Met 2026-27

Royal Ballet 2026-27

NT Live 2026

Filmcsobbanás 2026

Exhibition On Screen - 2023

Az Ismeretlen Uránia - kötet

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Events
Film Splash: The Love That Remains
2026.08.18 19:30 - 21:30
Alexander Nevsky
2026.08.23 16:00 - 18:30
Film Splash: Perfect Days
2026.08.25 19:30 - 21:45
Film Splash: Youth
2026.08.27 19:30 - 21:30
Ground Floor | Pre-Premier Screening
2026.09.12 19:00 - 21:00
The Fall of Berlin
2026.09.13 16:00 - 19:00
Ground Floor | Pre-Premier Screening
2026.09.14 19:00 - 21:00
Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Opening hours: on weekdays at 2:30 PM, on weekends at 10:30 AM.
Box office closes 15 minutes after the start of the last screening.
The Uránia Café is open during the opening hours of the cinema.
© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy