Rendezvénynaptár, 2010. március
Van Véleményem!
"Felmegyek a Miniszterhez"
2010. március 25. 11-13 óráig
A Nem Adom Fel Alapítvány és a Kézenfogva Alapítvány által képviselt civil szervezetek választási fórumot tartanak szakemberek, politikusok (a pártok képviselői), a média képviselői, valamint a fogyatékos tapasztalati szakértők részvételével
március 25-én, csütörtökön délelőtt 11h és 13h között
Célunk egy olyan sajtónyilvános találkozó megszervezése a fogyatékos személyeket képviselő tapasztalati szakértők (hallás-, látás-, mozgás-, értelmi sérült), és az egyes pártok szakmai vezetői között, ahol a politikusok bemutatják, hogy pártjuknak milyen elképzelése, koncepciója van a fogyatékos emberek helyzetének javítására.
Rendezvényünkön fontos tartjuk, hogy a tapasztalati szakértők nagyon felkészülten és nagyon jól kérdezzenek, megadva a lehetőséget a politikusoknak, hogy röviden, közérthető módon, de frázisoktól mentesen fejtsék ki a fogyatékos emberek helyzetével kapcsolatos elképzeléseiket az elkövetkező 4 évre vonatkozóan.
Ma Magyaroszágon közel 600 ezer fogyatékos ember él, a közvetlen családtagokat, illetve az őket gondozó-, ellátó-, segítőket, is számítva, majdnem 2 millió embert érintenek a fogyatékossággal együtt járó nehézségek.
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évében, amikor a Tárki vizsgálata alapján "A családon belüli, valamint a betegek és a fogyatékkal élők, az idősek, szomszédok és a bevándorlók iránti segítőkészség adataiból készített index egész Európában, Magyarországon a legalacsonyabb" (Magyar Narancs XXI. évf. 46. szám - 2009-11-12) úgy ítéljük meg, hogy – a fórum segítségével – az érintettek információt kaphatnak az életüket érintő legfontosabb kérdésekről és gyakorolhatják azt a minden embert megillető jogot, hogy véleményt tudjanak alkotni az őket körül vevő világról, illetve a választójoggal rendelkezők hiteles és sallangoktól mentes információk alapján dönthessenek szavazatukról. Mindeközben fejlődik a sérült emberekben a saját életükre vonatkozó kompetenciaérzés.
Programunk előzménye:
A Kézenfogva Alapítvány szervezésében 2005-2006-ban valósult meg a "Felmegyek a Miniszterhez" program, amelynek keretében az értelmileg akadályozott és a mentálisan hátrányos helyzetű résztvevők egy többfordulós nemzetközi felkészítő tréning után, a Parlamenti pártok képviselőivel is találkoztak. A program folytatása a Nem Adom Fel Alapítvány koordinálásával, "Van véleményem" címmel indult el. Alapvető célja, hogy a ma Magyarországon élő több mint 60 ezer értelmileg akadályozott ember mind helyi, mind országos szinten képessé váljon befolyásolni az életével kapcsolatos döntéseket.
Vissza
|