Fejezetek a magyar dokumentumfilm történetéből - Láthatatlan húrok

A filmklub vendége december 1-jén Sós Ágnes rendező

2014. december 1. 18:00 - 21:00

Helyszín: Fábri terem


A Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagjai úgy gondolták, hogy az 53 magyar játékfilm sikeres filmklub és televíziós bemutatása után még nehezebb fába vágják a fejszéjüket és összeállítottak egy értékcentrikus válogatást a magyar dokumentarizmus történetéből. 

A válogatás igyekezett felölelni a magyar dokumentumfilm minden olyan irányzatát vagy egyéni teljesítményét, amely progresszív törekvés volt, a dokumentumfilm lehetőségeit tágította, kiteljesítette, esetleg tematikailag hozott újdonságot. A filmek most is filmklub keretében, az Uránia Nemzeti Filmszínházban kerülnek bemutatásra, előreláthatóan 13 blokkban. Az első, október 20-án induló sorozat a Nehéz emberek tematika köré épülő, portrékból álló sorozat.

Most is, mint az 53 magyar film című filmklubsorozat során, elsősorban a középiskolás és a felsőfokú tanintézetekbe járó fiatalokat szeretnénk megszólítani, valamint tanárokat, szociális munkásokat és mindazokat, akiket érint az egyes filmek témája. Nekik ajánljuk fel a filmklub látogatás lehetőségét, de örömmel várjuk vetítéseinkre azokat is, akiket a sorozatból csak egy-egy filmalkotás érdekel, ők kedvezményes áron válthatják meg jegyüket az Uránia jegypénztárában.

Moderátor: Pörös Géza filmkritikus

A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége: Sós Ágnes rendező

Pusker Júlia és Ágnes. Egy kecskeméti testvérpár. Mindketten csodálatosan hegedülnek. Tehetségüket több hazai és nemzetközi versenyen való sikeres szereplés bizonyítja. A filmnek köszönhetően nem csak lenyűgöző zenei élményben lehet részünk, de betekinthetünk a Pusker lányok világába, amiben a zene és egy családi titok mellett a különleges testvéri kapcsolat játssza a főszerepet. Mindezt pedig Sós Ágnes rendező szemével láthatjuk.

Rendező: Sós Ágnes

Szereplők: Pusker Ágnes, Pusker Júlia

Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

 

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

Tájoló mozi

kávéház banner 290x

Uránia Aranykönyv

Hívjon minket +36 1 486-3400 Főoldal Az oldal tetejére

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a mozi nyitvatartási idejében tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház
Az Art-Mozi Egyesület tagmozija

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

megközelítés
jegyinformáció
írjon nekünk!
közérdekű adatok
sajtó
Adatvédelmi tájékoztató