Áldom a teremtőt I. - II. - Portréfilm László Gyuláról

15 november 2015 16:00 - 18:00

Location: Díszterem

A rendező így vall a filmről:

"László Gyuláról készített portréfilmem, a ki- és beteljesítő emberi élet példázata, felmutatandó mintája szeretne lenni. A huszadik század összes kataklizmáját, sorsfordító háborúkat, forradalmakat, a Létrontás teljességét élte át Ő és a László család, úgy, hogy megtudtak, meg tudott maradni Embernek. A film párhuzamos szerkezetében elhangzó szöveg részleteket a László Gyula által írt, az „1910.ben születtem”, az „Árpád népe”, a „Szent László-legenda középkori falképei”, valamint a „Nagyszentmiklósi kincs” című könyveiből válogattam, szerkesztettem. László Gyula munkásságát a teljesség igényével is csak „hiányosan” lehet bemutatni, mert a ki- és beteljesítő élete során elvégzett munkássága, olyan sokrétű színes és részletes, hogy annak bemutatása szétfeszíti a kétrészes film, adott idő keretét. László Gyula egy olyan Ember, aki a Teremtőtől, a szülőföldtől (Erdély-Székelyföld), a családtól kapott lehetőséggel élt és élt, adott és adott, szolgált és szolgált. Tudós volt, művész volt, egyetemi tanár és előadó volt. Közéleti ember volt, nagyon gazdag és kiterjedt baráti kapcsolata volt a legkülönbözőbb kortárs szellemi és művészeti műfajokban dolgozó alkotókkal. Filmem a régész professzort, a művészt, a családját és Hazáját, benne Erdélyt-Székelyföldet rajongással szerető Embert kívánta megrajzolni, aki minden megpróbáltatás mellett, megtartotta hitét a Teremtőben."

Jelenczki István

A film az MTVA Média Mecenatúra támogatásával jött létre.

Director: Jelenczki István
Vágó: Tombor Andrea 
Operatőr: Jelenczki István, Kőrösi András MOE 
Zeneszerző: Hortobágyi László
Közreműködők:
László Zoltán, László Gyula fia
Jelenczki István - rendező-forgatókönyvíró
Takács Bence narrator
Simon Péter narrator
Benkő Dóra Rózsa ének
»May. 6. – Monday«
TicketsCall Us15:30     Díszterem

Most vagy soha! (12)

TicketsCall Us16:30     Csortos terem

La Chimera (16)

TicketsCall Us16:30     Fábri terem

Agent of Happiness (12)

TicketsCall Us18:30     Díszterem

Italian Journey: Billy

TicketsCall Us18:30     Fábri terem

Kalman's Day (16)

TicketsCall Us19:00     Csortos terem

Anatomy of a Fall (16)

TicketsCall Us20:00     Fábri terem

Origin (12)

TicketsCall Us20:30     Díszterem

Challengers (16)



Hírlevél feliratkozás

Az Ismeretlen Uránia - kötet

Met 2024-25

Itáliai utazás 2023-24

Exhibition On Screen - 2023

kávézó_angol 290x

Uránia Aranykönyv

Call Us +36 1 486-3400 Homepage Back to the Top

Pénztárnyitás: az első előadás előtt 30 perccel.
Pénztárzárás: az utolsó előadás kezdetét követően 15 perccel.
A kávézó a honlapon (az URÁNIA KÁVÉZÓ menüpont alatt) feltüntetett időpontokban tart nyitva.

© Uránia Nemzeti Filmszínház

1088 Budapest, Rákóczi út 21.

getting here
ticket info
contact us
company details
press
privacy policy